Magamról
19 hozzászólás Írta LegottTegel több éve
Kicsit részletesebben... Mit sem tudtam a kábítószerekről.
Van a szipu és a heroin. A heroin fehér por, amit megkóstol a nyomozó, megállapítja, hogy "kiváló minőség" és kinyírják az egész szemét gengszterbandát.
Marihuána. Azt hiszem, az a fű. Mindegy, nem fontos.
Éltem a kis életem, néha buli, cigi és pia, gátlások oldódása, részegség, hányás, filmszakadás, másnap fejfájás, de semmi extra. Hétfőn suli. Nem gondoltam volna, hogy a környezetemben bárki is valaha drogozott volna. Nem vettem észre.
Új, Európa legszigorúbb drogtörvényének bevezetése. "Abból baj nem lehet" gondoltam. Hiszen a drog rossz (bűnözők, dílerek), a közbiztonság pocsék, nem árt az erős kéz.
Felvettek az egyetemre. Új társaság, bulik. Beszélgetés, valaki megjegyzi "hú, ez a zene beszívva nagyon jó". "Jaja" hangzik a válasz. Hm. Megdöbbenés. Ezek füvet szívnak. És itt vannak. Nem is látszik rajtuk. Ki fognak bukni (nem buktak).
Később beszélgettem valakiről a hipnózisról, a hipnózisban levés sajátélményemről, leírtam, milyen szubjektív változásokat éreztem. Válasz: "látszik, hogy még nem voltál marihuána hatása alatt." Hát tényleg nem. Ezek szerint a fű hatása olyan, mint a hipnózisé? (nem olyan... :) ).
Lement az első félév, túl voltam az első vizsgákon, jól sikerültek, kezdtem megnyugodni, hogy nem lesz nagy baj az egyetemen. Eddig csomót tanultam, érettségi jól sikerült, elsőre felvettek, a vizsgák megvannak, minden flottul megy.
Meg kéne jutalmazni magam valamivel. Lazítani kellene...Miért ne? Ha ők is, és mégsem lett bajuk. A zene is jobb lesz tőle, nem? Najó. Próbáljuk ki.
Marihuána. Szerencsém volt. Nagyon kellemesre sikerült, szakmailag szólva: pozitív megerősítés. Most mi lesz? Mikor kezdek lecsúszni? Ha a vizsgák nem sikerülnek, biztos a drog miatt. Szüleim biztos ezt mondanák. Természetesen titokban kellett tartani.
Akiknek nem mondtam, hogy már próbáltam, nem vettek észre semmit. Ekkor már biztosan tudtam, hogy ezt nem lehet látni az embereken, ha azok nem akarják, hogy látszódjon. Abban, hogy ez a felismerés már akkor "biztossá" vált bennem, amikor ugyanott elég aktívan működött az "aki drogozik, az lecsúszik" sztereotípiája is, valószínűleg nagy szerepet játszott az, hogy nem akartam, hogy rólam kiderüljön. Az ellentmondás nem zavart, nem is tudatosult...önvédelem volt: aki drogos, lecsúszik. Én nem csúszom le, mert nem látszik rajtam, tehát nem vagyok drogos.
Érdekes, de még ekkor is egyetértettem a prohibícióval. Volt bennem egy kis sznob gőg: én egy okos egyetemista vagyok, és mint ilyen, felette állok a társadalom nagy részének. Én tudom kontrollálni a saját fogyasztásomat, ezért én átléphetem a törvényt, mert nem vagyok veszélyben. De a "társadalom" az nem olyan érett, mint én. Nem árt a tiltás, hiszen visszatartja őket attól, hogy drogozzanak.
Ahogyan egyre több marihuánás élményem lett, egyre jobban kezdtem felismerni a beszélgetések során, kik azok, akik szintén szívnak.
Egyszer egy volt gimnazista osztálytársammal ballagtam haza valamilyen koncert után. A beszélgetés során spontán megkérdi: "Szoktál szívni?". A kitűnő tanuló, a magatartásból jeles, akiről soha az életben nem gondoltam volna...
Ezzel bezárult a kör. Megállapítottam, hogy itt már mindenki füvezik (ld. reprezentatív minta :).
Megvolt az egésznek a romantikája. Titokban megtekerni a spanglit, elrejteni, becsempészni a szórakozóhelyre, sokatmondóan összekacsintani azokkal, akik tudják mit jelent a sokatmondó összekacsintás, elvonulni, meggyújtani (kicsit rettegni), körbeadva elszívni, visszamenni, és élvezni a hatást...kerülni a Nyugati pályaudvar környékét, enyhe szívdobogást kapni egy rendőrautó feltűnésekor, figyelni a metrón a szemben ülő embereket, akik nem tudják, hogy be vagyok szívva, belegondolni, hogy meg lennének lepődve, ha kiderülne...
Nagyon izgalmas élmény volt egy szubkultúra részévé válni. Felismerni a teljesen különböző emberek csoportjában egy olyan közös vonást, amit csak az vesz észre, aki maga is rendelkezik ezzel a vonással. Kellemes érzés volt ugyanarra a társadalomra felülről rápillantani, az eddigi kategorizációs szabályok mellé egy újat felfedezni. Van aki szív, és van aki nem. Mi a közös a füvesekben? A haverjaim. Egyetemisták. És akik nem szívnak? Szintén.
Az újdonság varázsa azonban elmúlóban volt. Eltelt egy év. A marihuánafogyasztás a maga rituáléival (megtekerés, körbeadás) és kontrolláló mechanizmusaival (csak buliban, hétvégén) beépült a hétköznapi életembe. Rekreációs drogfogyasztó lettem. (Rosszul hangzik, még most is. Olyan, mint egy beismerés. Pedig eddig is rekreációs drogfogyasztó voltam: hétvégenként a bulikban cigiztem és ittam.).
Készen álltam az értékváltozásra. Nem tudatosan, de lezajlott bennem a folyamat: a kívülről kapott és sajátként elfogadott érték ("a kábítószer rossz") folyamatosan ellentmondásban volt a tapasztalataimmal. A marihuánafogyasztáshoz kellemes élmények társultak, szociálisan nem izolálódtam (sőt!), a tanulmányi eredményeimet nem befolyásolta, anyagilag nem volt megterhelő (olcsóbb, mint a pia és cigi), nem váltam függővé, nem kezdtem heroinozni, stb. Mindez már ott volt bennem, de még explicite nem lett kimondva. Nem volt rá szükségem.
Az élményeim megváltoztak. A lázadás, törvényen felül állás romantikájának helyét átvette a türelmetlenség, a bosszankodás. Idegesített, hogy titkolni kell, hogy nem lehet egy buliban nyugodtan elszívni, hogy "be kell csempészni" a biztonsági őrök motozása ellenére. Egyáltalán nem volt érdekes többé, hogy ki szív, és ki nem.
A fogyasztási szokásaim is megváltoztak. Ritkábban jártam bulikra. Az alkohollal igyekeztem végképp felhagyni (nem lerészegedésig inni). A marihuánának új aspektusait fedeztem fel: egyetemi előadásokat, mozifilmeket, szépirodalmi műveket, klasszikus zenét és egyéb kulturális javakat fogyasztottam a fű hatása alatt. Tudtam kontrollálni a mennyiséget és a hatást. A vihogós-elszállós-bulizós szerhasználatot felváltotta az intellektuális szerhasználat.
Érdekes módon emiatt kezdetben lelkiismeret-furdalásom volt (a bennem zajló, nem tudatos értékkonflikuts manifesztációja, mondatja velem a racionalizálásra hajlamos énem...). "Nem való ez, a kultúra eme remekeit bedrogozva fogyasztani" mondta szigorú szuperegóm. A tapasztalat megint ellentmondott az internalizált értékeimnek: az egyetemi előadásokat jobban értettem (mélyebben, mert az enyhe fű hatása miatt felgyorsult a gondolkodásom, az ugyanolyan sebességgel kapott információt több szempontból is tudtam mérlegelni...szubjektíven ezért tűnt úgy, mintha "belassult" volna a világ, pedig csak én gyorsultam fel. Tudtam, hogy ilyenkor gyorsan kell jegyzetelnem, mert a gondolatok csapongóak, ha elveszítem a fonalat, lassabban találom meg, és mindent, amit fű alatt leírtam, "normál" állapotban is szelektálnom kell, hogy el tudjam különíteni a felesleges asszociációkat a hasznos összefüggésektől).
A műalkotások befogadásánál a marihuána lelassított: ahelyett, hogy végigrobogtam volna a könyvön, meg-megálltam egy-egy fejezetnél, verssornál, visszatekertem a zenét, jelenetet a filmen, hagytam, hadd "érezzem" minél jobban. Szerencsés voltam: ez a fajta befogadás jóadag sznobságtól szabadított meg: nem azért fogyasztottam (a művészetet), hogy elmondhassam, megvolt, hanem azért, hogy érezzem.
A lelkiismeret-furdalás magától elmúlt. Persze találtam racionális magyarázatot is (disszonancia redukció...:), miszerint "egy üveg vörösbor mellett egy szép zenemű meghallgatása" legalább annyira drogfogyasztás hatása alatt történő művelődés, mint ugyanez egy füves cigi esetében.
Az alkohol sok mindent segít megmagyarázni, anélkül, hogy fogyasztani kellene.
Imádok vitatkozni...(folyt. köv.)
----
Optimista vagyok (az optimizmus, a felfelé ívelő jövőbe vetett hit az egészséges ember tulajdonsága). Bízom benne, hogy a marihuánafogyasztást ugyanúgy kontroll alatt marad, mint az alkoholfogyasztás. Miért ne maradna? Tudom, hogy vannak szomorú sorsok. De azt is tudom, hogy ezek a sorsok ugyanúgy nem általánosíthatóak, mint az alkoholista sorsok. Sok mindent köszönhetek a "drogoknak". Tudom, hogy szerencsés vagyok. Szeretem magam nem tipikus embernek tartani, de nem tudom, hogy az én "drogkarrierem" mennyire mondható atipikusnak. Ismerőseim, barátaim sorsát tekintve nem hinném, hogy nagyon ritka kivétel lennék.
Mindezt kutatások is alátámasztják.
Elkezdtem keresni a kutatásokat, csak az ellenkezőjét találtam. Leírják a drogos karriert. Kipróbálás-függőség-lecsúszás.
Azt hiszem, erről írok majd egy önnálló bejegyzést.
folyt. köv.
Van a szipu és a heroin. A heroin fehér por, amit megkóstol a nyomozó, megállapítja, hogy "kiváló minőség" és kinyírják az egész szemét gengszterbandát.
Marihuána. Azt hiszem, az a fű. Mindegy, nem fontos.
Éltem a kis életem, néha buli, cigi és pia, gátlások oldódása, részegség, hányás, filmszakadás, másnap fejfájás, de semmi extra. Hétfőn suli. Nem gondoltam volna, hogy a környezetemben bárki is valaha drogozott volna. Nem vettem észre.
Új, Európa legszigorúbb drogtörvényének bevezetése. "Abból baj nem lehet" gondoltam. Hiszen a drog rossz (bűnözők, dílerek), a közbiztonság pocsék, nem árt az erős kéz.
Felvettek az egyetemre. Új társaság, bulik. Beszélgetés, valaki megjegyzi "hú, ez a zene beszívva nagyon jó". "Jaja" hangzik a válasz. Hm. Megdöbbenés. Ezek füvet szívnak. És itt vannak. Nem is látszik rajtuk. Ki fognak bukni (nem buktak).
Később beszélgettem valakiről a hipnózisról, a hipnózisban levés sajátélményemről, leírtam, milyen szubjektív változásokat éreztem. Válasz: "látszik, hogy még nem voltál marihuána hatása alatt." Hát tényleg nem. Ezek szerint a fű hatása olyan, mint a hipnózisé? (nem olyan... :) ).
Lement az első félév, túl voltam az első vizsgákon, jól sikerültek, kezdtem megnyugodni, hogy nem lesz nagy baj az egyetemen. Eddig csomót tanultam, érettségi jól sikerült, elsőre felvettek, a vizsgák megvannak, minden flottul megy.
Meg kéne jutalmazni magam valamivel. Lazítani kellene...Miért ne? Ha ők is, és mégsem lett bajuk. A zene is jobb lesz tőle, nem? Najó. Próbáljuk ki.
Marihuána. Szerencsém volt. Nagyon kellemesre sikerült, szakmailag szólva: pozitív megerősítés. Most mi lesz? Mikor kezdek lecsúszni? Ha a vizsgák nem sikerülnek, biztos a drog miatt. Szüleim biztos ezt mondanák. Természetesen titokban kellett tartani.
Akiknek nem mondtam, hogy már próbáltam, nem vettek észre semmit. Ekkor már biztosan tudtam, hogy ezt nem lehet látni az embereken, ha azok nem akarják, hogy látszódjon. Abban, hogy ez a felismerés már akkor "biztossá" vált bennem, amikor ugyanott elég aktívan működött az "aki drogozik, az lecsúszik" sztereotípiája is, valószínűleg nagy szerepet játszott az, hogy nem akartam, hogy rólam kiderüljön. Az ellentmondás nem zavart, nem is tudatosult...önvédelem volt: aki drogos, lecsúszik. Én nem csúszom le, mert nem látszik rajtam, tehát nem vagyok drogos.
Érdekes, de még ekkor is egyetértettem a prohibícióval. Volt bennem egy kis sznob gőg: én egy okos egyetemista vagyok, és mint ilyen, felette állok a társadalom nagy részének. Én tudom kontrollálni a saját fogyasztásomat, ezért én átléphetem a törvényt, mert nem vagyok veszélyben. De a "társadalom" az nem olyan érett, mint én. Nem árt a tiltás, hiszen visszatartja őket attól, hogy drogozzanak.
Ahogyan egyre több marihuánás élményem lett, egyre jobban kezdtem felismerni a beszélgetések során, kik azok, akik szintén szívnak.
Egyszer egy volt gimnazista osztálytársammal ballagtam haza valamilyen koncert után. A beszélgetés során spontán megkérdi: "Szoktál szívni?". A kitűnő tanuló, a magatartásból jeles, akiről soha az életben nem gondoltam volna...
Ezzel bezárult a kör. Megállapítottam, hogy itt már mindenki füvezik (ld. reprezentatív minta :).
Megvolt az egésznek a romantikája. Titokban megtekerni a spanglit, elrejteni, becsempészni a szórakozóhelyre, sokatmondóan összekacsintani azokkal, akik tudják mit jelent a sokatmondó összekacsintás, elvonulni, meggyújtani (kicsit rettegni), körbeadva elszívni, visszamenni, és élvezni a hatást...kerülni a Nyugati pályaudvar környékét, enyhe szívdobogást kapni egy rendőrautó feltűnésekor, figyelni a metrón a szemben ülő embereket, akik nem tudják, hogy be vagyok szívva, belegondolni, hogy meg lennének lepődve, ha kiderülne...
Nagyon izgalmas élmény volt egy szubkultúra részévé válni. Felismerni a teljesen különböző emberek csoportjában egy olyan közös vonást, amit csak az vesz észre, aki maga is rendelkezik ezzel a vonással. Kellemes érzés volt ugyanarra a társadalomra felülről rápillantani, az eddigi kategorizációs szabályok mellé egy újat felfedezni. Van aki szív, és van aki nem. Mi a közös a füvesekben? A haverjaim. Egyetemisták. És akik nem szívnak? Szintén.
Az újdonság varázsa azonban elmúlóban volt. Eltelt egy év. A marihuánafogyasztás a maga rituáléival (megtekerés, körbeadás) és kontrolláló mechanizmusaival (csak buliban, hétvégén) beépült a hétköznapi életembe. Rekreációs drogfogyasztó lettem. (Rosszul hangzik, még most is. Olyan, mint egy beismerés. Pedig eddig is rekreációs drogfogyasztó voltam: hétvégenként a bulikban cigiztem és ittam.).
Készen álltam az értékváltozásra. Nem tudatosan, de lezajlott bennem a folyamat: a kívülről kapott és sajátként elfogadott érték ("a kábítószer rossz") folyamatosan ellentmondásban volt a tapasztalataimmal. A marihuánafogyasztáshoz kellemes élmények társultak, szociálisan nem izolálódtam (sőt!), a tanulmányi eredményeimet nem befolyásolta, anyagilag nem volt megterhelő (olcsóbb, mint a pia és cigi), nem váltam függővé, nem kezdtem heroinozni, stb. Mindez már ott volt bennem, de még explicite nem lett kimondva. Nem volt rá szükségem.
Az élményeim megváltoztak. A lázadás, törvényen felül állás romantikájának helyét átvette a türelmetlenség, a bosszankodás. Idegesített, hogy titkolni kell, hogy nem lehet egy buliban nyugodtan elszívni, hogy "be kell csempészni" a biztonsági őrök motozása ellenére. Egyáltalán nem volt érdekes többé, hogy ki szív, és ki nem.
A fogyasztási szokásaim is megváltoztak. Ritkábban jártam bulikra. Az alkohollal igyekeztem végképp felhagyni (nem lerészegedésig inni). A marihuánának új aspektusait fedeztem fel: egyetemi előadásokat, mozifilmeket, szépirodalmi műveket, klasszikus zenét és egyéb kulturális javakat fogyasztottam a fű hatása alatt. Tudtam kontrollálni a mennyiséget és a hatást. A vihogós-elszállós-bulizós szerhasználatot felváltotta az intellektuális szerhasználat.
Érdekes módon emiatt kezdetben lelkiismeret-furdalásom volt (a bennem zajló, nem tudatos értékkonflikuts manifesztációja, mondatja velem a racionalizálásra hajlamos énem...). "Nem való ez, a kultúra eme remekeit bedrogozva fogyasztani" mondta szigorú szuperegóm. A tapasztalat megint ellentmondott az internalizált értékeimnek: az egyetemi előadásokat jobban értettem (mélyebben, mert az enyhe fű hatása miatt felgyorsult a gondolkodásom, az ugyanolyan sebességgel kapott információt több szempontból is tudtam mérlegelni...szubjektíven ezért tűnt úgy, mintha "belassult" volna a világ, pedig csak én gyorsultam fel. Tudtam, hogy ilyenkor gyorsan kell jegyzetelnem, mert a gondolatok csapongóak, ha elveszítem a fonalat, lassabban találom meg, és mindent, amit fű alatt leírtam, "normál" állapotban is szelektálnom kell, hogy el tudjam különíteni a felesleges asszociációkat a hasznos összefüggésektől).
A műalkotások befogadásánál a marihuána lelassított: ahelyett, hogy végigrobogtam volna a könyvön, meg-megálltam egy-egy fejezetnél, verssornál, visszatekertem a zenét, jelenetet a filmen, hagytam, hadd "érezzem" minél jobban. Szerencsés voltam: ez a fajta befogadás jóadag sznobságtól szabadított meg: nem azért fogyasztottam (a művészetet), hogy elmondhassam, megvolt, hanem azért, hogy érezzem.
A lelkiismeret-furdalás magától elmúlt. Persze találtam racionális magyarázatot is (disszonancia redukció...:), miszerint "egy üveg vörösbor mellett egy szép zenemű meghallgatása" legalább annyira drogfogyasztás hatása alatt történő művelődés, mint ugyanez egy füves cigi esetében.
Az alkohol sok mindent segít megmagyarázni, anélkül, hogy fogyasztani kellene.
Imádok vitatkozni...(folyt. köv.)
----
Optimista vagyok (az optimizmus, a felfelé ívelő jövőbe vetett hit az egészséges ember tulajdonsága). Bízom benne, hogy a marihuánafogyasztást ugyanúgy kontroll alatt marad, mint az alkoholfogyasztás. Miért ne maradna? Tudom, hogy vannak szomorú sorsok. De azt is tudom, hogy ezek a sorsok ugyanúgy nem általánosíthatóak, mint az alkoholista sorsok. Sok mindent köszönhetek a "drogoknak". Tudom, hogy szerencsés vagyok. Szeretem magam nem tipikus embernek tartani, de nem tudom, hogy az én "drogkarrierem" mennyire mondható atipikusnak. Ismerőseim, barátaim sorsát tekintve nem hinném, hogy nagyon ritka kivétel lennék.
Mindezt kutatások is alátámasztják.
Elkezdtem keresni a kutatásokat, csak az ellenkezőjét találtam. Leírják a drogos karriert. Kipróbálás-függőség-lecsúszás.
Azt hiszem, erről írok majd egy önnálló bejegyzést.
folyt. köv.
Elolvastam.
Köszönöm.
Teljesen korrektek és tipikusak az élményeid. Jó ez a blog, mert ha valaki elég nyitott, végre reális forrásokbol is értesülhet, milyen is az a csúnya kender... :)
Sok sikert hozzá!
Azt hittem én írtam. :)
valahonnan ismerős a "karriered" :)
Legalize
Ez így igaz! További sok sikert! =)
Most olvstam csak el, szerintem ezzel lehete kampányolni az enyhítés mellett,annyira jó, és annyira igaz minden sor.
Nem rossz!!!!jobban bemutathattad volna hogy miket"kapsz"amikor a hatása alatt vagy!De azért szép volt!gratula
hát... jah... ötös =)
ugyanez a karrier.. bár egy picit fiatalabb vagyok.. de ugyanez a gondolatmenet... a parák... a lelkiismeretfurdalás.. stb... i feel it i feel it
PEACE =)
nem az olyanok csúsznak meg, mit amilyen te is vagy. hozzád hasonlóból szerintem több van, mint azokból, akik függővé válnak. mégis az a feltünőbb. sokszor a régi heroin használókon se látszik semmi különös, ha van bennük anyag. Feltéve, ha nem taszítják ki az utcára őket.
Hát elég érdekes amit írtál...én még soha nem drogoztam, viszont az alkohol és a cigi az nálam is megy... nem gondoltam volna, hogy ilyeneket éltek át!!Azért lenne egy kérdésem még... szerinted kik azok akik lecsúsznak, és kik azok akik tudják kontrolálni magukat...??????
csaramburi: szerintem azok, akik nem tudjak hozzaigazitani a napi rutinjukhoz, erzeketlenne valnak a kulvilag hatasaira, a mas emberekkel valo kapcsolatokra es mindent ennek rendelnek ala. azt sem mondja senki alkoholistanak, aki naponta megiszik egy pohar vorosbort.. :)
ügyes vagy! szépen leírtad! én hozzátenném, hogy csak a műveltebb fűfogyastók tudják hozzáigazítani a napi rutinjukhoz, ahhoz, hogy "felfogd a súlyát" a szernek, olyan társadalmi közegben kell mozognod. ez tapasztalat, van egyetemista füves haverom éppúgy, mint szakmunkás. hátt... van a két embertípus különbség ezen téren is!
fff
Lehet hogy te tudod kontrollálni, de más nem. Gondolj a tizenéves kissrácokra, akik csak utánozni akarnak majd...
Tudod, nem a fűvel van a gond, de a gyengébb akaratú embereknek ez egy lépcső a keményebb cuccok felé. Azzal hogyha ezt a lépcsőt megnyitják, lehet, hogy a hozzád hasonló extraintellektuális lények letelepednének a lépcső tövében, és nem mennének tovább... de olyan is akadna szép számmal, aki igen. Hollandiában próbálták mennyiségileg cenzúrázva legalizálni, az eredmény közismert... meredeken nőtt a keménydrogosok száma és aránya.
Itt nem a veled hasonszőrűekkel van a baj. Itt azokkal van a baj, akik buliról bulira tengődve nyomatják magukba a szert, mire a végén emberi ronccsá válnak. És ők is fűvel kezdték...
Ez a nagy baj a liberalizmusban, hogy a nagy egyéni szabadság és a hatalmas tündöklő individualizmusotok fényében nem gondoltok másokra. Ez pedig önzés és felelőtlenség.
Lehet, hogy te meg tudsz állni a szakadék peremén, neked nem kell korlát, ami visszatartson. Mégis ott van a korlát, nem miattad, hanem a gyerekek miatt, akik leesnének, ha nem lenne kerítés, és neadjisten nem látja őket az anyjuk, aki vigyázhatna rájuk... (mert a nagy liberális nevelési értékrendjében nem szerepel az, hogy vigyázzon a gyerekére, hiszen azzal korlátozná a gyermek egyéniségét...)
Ha annyira egyensúlyozgatni akarsz a korláton kívül, akkor másszál ki és tégy úgy. vagy leesel, vagy nem. De ne várd el, hogy lebontsák a korlátot miattad és a hozzád hasonlók miatt, akik történetesen tudnak egyensúlyozni. Nem szabad ilyen önző módon hozzáállni ehhez, gondolj néha a többi emberre is... mondjuk arra a 95%-ra, akik meg tudnak lenni spangli nélkül is.
Persze, minden drognak minősül, amiben ilyen vayg olyan hatóanyag van. Én ehhez nem értek és nem is kívánok úgy tenni, mintha értenék. Nem erőltetem a pszichológus-szakzsargont sem, úgysem menne.
De azt "józan paraszti" ésszel is látni lehet, hogy sok emberrel mit tesz a drog. És az a nagy baj ezzel a fene nagy liberalizmussal, hogy egy bizonyos kisebbség mindig le akarja sz..ni a többség akaratát, az egyéni szabadságra hivatkozva. A liberális kisebbség az, amelyik a szabadság és tolerancia eszméi mögé bújva próbálja mások szabadságát korlátozni, arrogáns és intoleráns módon.
A szabadság felelősséggel jár. Te mint nagy egyetemet végzett ember felelősséggel tartozol. Ez a kötelességed (tudom, liberális körökben ez a szó nem dívik); és érdemes lenne felfedezni, hogy egy állampolgár számára nem csak jogok, hanem kötelességek is léteznek. És minél több jogot követel az ember, az annál több felelősséggel jár.
"A rend szabadság nélkül diktatúra. A szabadság rend nélkül - káosz."
Jó volt ,végig olvastam!
Lényegében jól leírtad grat.
Én is hasonlóan tapasztaltam!
További sok sikert mindenkinek:)
teljesen egyet tudok veled érteni:)
Én 3-4 hónapig rendszeresen füveztem aztán meg alkalmanként és arra jöttem rá ,hogy ellenhálhatatlan vágyat érzek arra ,hogy én is szívjak ha körbejár a cigi ekkor jöttem rá ,hogy hülyeség az a szöveg ,hogy a fűre nem lehet rászokni.Igen is rá lehet ezért olyan alattomos mert nem feltűnő látszólag nem változik semmi de a személyiséged meg változik negatív irányba.Próbáltam még a ketamin-t(Ilonkát) ház voltak jó pillanatok de konkrétan szét kúrta az agyam bocsánat a kifejezésért még most is a hatása alatt vagyok de igazából nem érzem úgy hogy én ezt még 1xer akarnám sőt biztos nem is fogom. Mert arra jöttem rá ,hogy minden drogos azt mondja ,hogy csak tudni kell hol a határ de kiismeri hol a határ a mai elidegenedő társadalomban ahol egyedül érezzük magunkat és nem találjuk a helyünket most leszek 19 éves és 14éves koromtól filóztam mi az értelme az életemnek és 5 év kellet ,hogy meg találjam persze 1 állomás volt a fű meg az alkohol de most már meg találtam a helyem és a fűről lemondtam mert szerintem több hátránya van mint előnye amikor 1 este boldog vagy utána ha nem szív 1 hétig depressziós hülyeség az egész én most nem ezzel a szar drog politikával jövök ,hogy a drog rossz és sose próbáljuk ki nem én azt mondom próbáljuk ki aztán hagyjuk a picsába mert amit a droggal elérhetünk azt mással elérhetjük pl. meditáció, transz és még egészséges is. Most négy óra kb. 5-6 órája szedtem be Ilonkát de most se tudok leállni komolyan mondom ezt nem olyan jó ,hogy valaki kétszer is kipróbálja most a drogosok konzervatív pöcsnek neveznek és szidnak de én megtaláltam a helyem a mai nehéz időkben és biztos vagyok benne ,hogy ti is ."aki keres az talál" isten áldjon mindannyitokat.